Simple vásárlói tájékoztató







Csend

itt vagy: Eropolis > BDSM negyed > Blog > ducinyuszi > 63


Ha elfelejtetted a jelszavad...
Ha még nem vagy tag...

Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem?
Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!


ducinyuszi blogja


Nyuszi, aki nem is annyira nyuszi…
..... avagy egy öntudatos mazosub feljegyzései :)

Pár éve egy fórumon olvastam ezt a leírás. Ennél találóbban és pontosabban nem is lehetne jellemezni egy igazi subot. :)

"A könyveket olvasva az emberben az a kép alakulhat ki a szubokról, hogy beléjük van kódolva az „Igen, Uram”, „Köszönöm Uram”, „Hálás vagyok amiért, méltóztatsz rám fordítani a figyelmedet.” A valóság azonban kicsit más. A szub bizony időnként dühös lesz és ellenszegül.

Kiváló mércéje egy dom felkészültségének, hogy számít-e erre, vagy csupán internetes domként, álmodozóként állandó rajongást, udvariasságot és engedelmességet vár - bármiféle keresztkérdés nélkül. Utóbbi esetben semmit nem tud arról, hogy hogyan is néz ki egy valódi, hosszú távú, fizikai D/s viszony.

A jó szubmisszívek erős, önálló gondolkodású, öntudatos lányok. Szeretik, ha megfosztják őket önrendelkezésüktől. Beleborzonganak annak gondolatába, hogy egy olyan erő töri be őket, amely nagyobb annál, mint aminek ellent tudnának állni. De nem fognak azonnal, feltétel nélkül, teljes erőbedobással és örömmel behódolni. Ezt csak némi harc, nyafogás, felháborodás, duzzogás és vergődés árán lehet elérni. Sokaknak vágják a fejéhez, hogy nem „igazi szubmisszívek”. De erre csak az lehet a válasz: „De igen, csak épp nem te vagy az a Dom, aki elbírna velem.”

Egy szub felheccel, próbára tesz, és küzd. Aztán veszít – felfedve, hogy igazából pont ez volt a cél mindvégig. Képesnek kell lennünk átlátni a dühön és a visszautasításon, és tudni, hogy amit teszünk az pontosan az, amire vágyik. És lesz egy pillanat, amikor az egész hirtelen Páli fordulatot vesz. Az ellenállás engedelmességgé válik, a gyűlölet szeretetté a fájdalom pedig… Nos, a fájdalom talán pont nem jó példa.

Ne utasíts el egy szubot, amiért kiakad. Mutasd meg neki, hogy a te nagybetűs akaratod erősebb, mint a türelmetlensége, és hogy te jobban tudod mire van szüksége, mint ő maga.

Alá akarja vetni magát az akaratodnak. Csak kíváncsi, hogy méltó vagy-e rá.”


« előző bejegyzés^ összes bejegyzés ^következő bejegyzés »

Csend
#63 (2016-09-22 13:32:12)

Egy ideje valahogy nem volt igazán késztetésem, hogy írjak. Bennem is alakultak a dolgok, de körülöttem is. Igen, míg a való életben kapkodtam a fejem, annyi esemény követte egymást szinte állandóan, ide már nem maradt időm-energiám, ... kedvem sem talán. Nem gondolom, hogy ez baj lenne, nem kell, hogy mindig hangoskodjunk, néha jó a csend. :) És ki tudja, talán épp a csend kell ahhoz, hogy meghalljunk egy olyan hangot, ami addig a nagy csinnadrattában elveszett? :)

Most ilyen időszakomat élem. Nézelődős, olvasgatós, gondolkodós, mélázós, elmélkedős, beszélgetős, befelé fordulós, meditálós. És élvezem. Jó megállni és lelassítani egy picit ilyen téren is, és nem átszáguldani mindenen. Jó meghallani azokat a dolgokat, amiket eddig nem hallottam. 

Mindig azt mondtam: nem sietek, ráérek, kivárom a megfelelőt. De ez már átjárja minden porcikámat. És érzem, jó felé visz. Nem kötök méltatlan kompromisszumokat, és nincs késztetésem, hogy mindenáron legyen "valaki". Nem, most jó ez így. Csendben. :)

"Egyszer a sivatagban voltam a semmi közepén, az isten háta mögött. Csak én, a homok és a csend; de ha tudod, mit kell hallanod, akkor nincs csend, olyan zenét hallottam, amilyet még soha a csendben."
Eddie és a cirkálók 2. c. film

5 hozzászólás |

Hozzászólások

ducinyuszi
#5 (2016-09-24 10:15:36) |
*eternity: *

Bizony! Ismerem a mondást és nagyon szeretem! :) 
eternity
#4 (2016-09-23 09:55:12) |
Ha túl sok fájdalom és öröm ér egyszerre, és ebbe belefáradtunk, akkor erre egyes indián törzseknél ezt mondják:" Most megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér."  Szóval igen, én is ismerem ezt az érzést.
hahaha
#3 (2016-09-22 23:51:56) |
Vannak ilyen pillanatok. Néha meg is kell állni, és körbe nézni, mi is van valójában körülöttünk. :-)
potenspasit
#2 (2016-09-22 23:48:27) |
éppen így vagyok én is most....és jó :)
pandora
#1 (2016-09-22 15:14:20) |
!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/a/USRf_a91f174/ad6ca2.jpg
Teljesen igazad van. Szerintem mindenkinek innen vannak ilyen korszakai. Amikor belefáradunk.

Az írásodról az az érzés jutott eszembe, sokat emlegetem...a szabadság érzése. Sokan azt gondolják, a szabadság annyit tesz, hogy bármikor bárkivel lehet szexelni. Közben meg a kis napi kényszerei kötik rabláncba az embert, és elsősorban az agyát. 
Néhány évvel ezelőtt végigmentem a Route66-on, ami átszeli Amerikát Chicagotól Los Angelesig. Keresztül a Fekete hegységen és a sivatagon. A sivatag óriási élmény volt. Pont ahogy abban az idézetben. 
Többszáz kilométeren keresztül nem jött szembe senki, minden csak kő (az nem homoksivatag hanem kő). Valahol Arizona és Nevada határán megálltunk és leültem egy kőre. Ameddig a szem ellát, a nagy-nagy semmi. :)

Na akkor éreztem a problémákat jelentéktelennek, sőt, az égvilágon mindent jelentéktelennek...soha nem éreztem annyira a tudati szabadság élményét, mint akkor. Amikor érzi az ember, hogy minden - beleértve az embert magát is - milyen kicsi porszem. :)

Amikor felőrölnek a mindennapok, gondolatban újra leülök arra a kőre, és segít.












A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ. Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.