voltitt naplója
A naplót írjavoltitt
Áttekintés
Összes napló bejegyzés
0
0
66
Számodra látható napló bejegyzés
66


Napló bejegyzések

123
Ez már, egy másik világ!
Hát olyan az idő,  hogy konkrétan tervezem a kert rendberakását, felásását. De hideg telünk lesz! :D Na jó, csak az utóbbi évekhez képest. Hát idelye komolyan venni, a változásokat! S áttervezni a több száz vagy ezeréves berögződéseket. A világ már nem lesz a régi!  

És sokan utálni fognak szerintem ez miatt! De idelye elgondolkodni, Eurázsia egyesítésén! Ha túl akarjuk élni, avkövetkező évtizrdeket! 

Mi a véleményed erről a témáról?
szerkesztve
Szólj hozzá elsőként!
Mit válogatsz a szegénységbe!!!
Ez az apám mondása amit évek óta halgatok! A lényegbhogy minimslusta életmódot fojtatok most! Jelen pillanatban csak kenyeret eszek. Házit mert az táplálóbb s olcsóbb is! Ha átmegyek sokszor felaján ennivalót " Mert állítólag nem tudom eltartani magam!"  Ma a szokásos szalonna volt a választás én a semmit választottam. Nem ehetnék ilyeneket! S erre jött a mondat, válogatsz a szegénységbe! Az agyamra megy ezzel. Igaz kemény éven vagyok túl. S még nem vagyok a végén. De semmi kompromisszumot nem enged. Még a számlákat sem engedi befizetni! Ami hozzá megy. Persze folyamatosan mondja én tartalak el!!!!

Ha nem lenne hetven feketti és nem kellene vigyáznom rá. Megmutatnám neki megvagyok nélküle is!

Neked mi a véleményed?
Vannak kérdéseid?
Szólj hozzá elsőként!
megint egy nap
Hu nehéz napon vagyok túl. Bár majdnem megyógyultam teljesen. De aludni nem igen tudtam. Felkelés is egy csoda volt! :) Kómásan automatikusab dobáltam be mindent a szatyorba.

Veled szokott ilyen történni?
Szólj hozzá elsőként!
Hát ez nem az én nspom.
Reggel óra nem jó a közérzetem. S kiderült jól megfáztam. Szinte így dolgoztam egész nap. Szerencsére jó a állóképességem. Túléltem már sokkal nehezebb dolgokat is. S még fogok is. Általában ilyenkor a zenékbe kapaszkodok vagy a könyvekbe. Most a zene volt soron. Szerintem holnap a könyvolvasás lesz a soros. :)

Te miként szoktad ezt a dolgot megoldani? Vagy motiválni magad mikor meg kell tenned valamit, amit nem vonhatsz vissza már de beteg vagy?
Szólj hozzá elsőként!
Útban hazafelé!
Hihezetlen, hogy a mostani generációnak mekkora nagy szám a hó! Két 10, 12 éves kor közötti gyerek játszott csúszkàlt vidáman az árokban! Teljesen felvillanyozta a napomat az örömük! 

Feléd miként reagáltak a kicsik a hóra?
szerkesztve
2 hozzászólás
Nehéz úton.
Amikor nehéz utat választasz magadnak, sokszos az a legnehezebb. Azok nem hisznek benned, rágalnaznak  szidnak, s meg nem halják amit mondasz! S még te vagy az aki nem halgat meg semmit! Emberként semmi vagy! Kiknek elvileg támogatniuk kellene. 

De mára megtanultam, nem kell megfelelnem csak magamnak. Mondjon tegyen más amit akar. 

Ez fura, hogy néha ennyi év után is rosszul esik. De már tudom, vannak helyzetek mikor akkor kell hinni magadban a legjobban mikor senki sem hisz bennem a közvetlen közeledben, s azt hiszem egyedül vagyok! Mára tudom sokak vannak így mint én! 

S csak azt tudom mondani hinni kell magukban s ha már van terv a kilépésre, akkor mire vársz? Tedd meg az első lépést megyen az bármely fájdalmas s ha megvan jöhet a következő! Kisbabaként is ezt tetted mára nem okoz gondot! Ha meg nem tudsz járn. Akkor biztos van valami más mivel egyedül küzöttél meg kicsikénit! Vagy nem is olyan kicsiként. Akkor sikerült most is fog! És fájni is! Az biztos! 
2 hozzászólás
Emlékszem, volt olyan korszakom mikor még érdeket ki miként néz ki! Mennyire szép! S volt, hogy nem tudtam ez miatt közeledi valakihez mert nem tartottam szépnek.  

De a sok nehéz év után rájöttem mennyire álszent dolog ez a szépség iránti volzódás! Nem más mint a faj szava. Ha nem taláksz partnert tudatosan aki jó lesz neked. Akkor kapod amit a gének parancsolnak.

Érdekes dolog, egyaránt tudnak a nehéz évetet átékt emberek vonzónak s nem volzónal látszani. Függően a saját lelkünk alapján.

De jó is van ez! Egy nehéz éveket megélt ember lelki ereje sok lehet egy naív fiatalnak. Valószínűleg ezért alakult ki ez így! 

Ez a saját véleményem! 

Te miként látod ezt?
Szólj hozzá elsőként!
A blogom.
Huh nemrég ránéztem a blogomra. A blog.hun hiányzik, hogy sem készülékem sincs, sem hozzáférésem a blogomhoz. 
Annyira jó érzés volt tervezgetni írni. S elkezdeni egy történetet, tervezni a karaktereket. Alig várom azt az órát mikor megint be tudok lépni. S megfekelő eszközzel fojtatni. Mégha nem érdekel senkit sem :)

Szoktál írni történeteket, verseket?
2 hozzászólás
Szivárgó sötétség 2. Kötet kezdete!
Most kezdtem el olvasni a szivárgó sötetség második kötetét! Nagyon jól halad a kötetek között történet. S alaluk a háború is ami sok problémát fog okozni több téren is. Kíváncsi vagyok mi lesz:)

Te szeretsz könyvsorozatokat olvasmi?
Szólj hozzá elsőként!
...
Ez van. rá kell jönni, hogy a szülő nem félremond szavakat, mint pl: mindenre a nem érdekel! Stb. S a megnyilvánulásai cselekdetei sem azt mutassa, hogy ő családtag. Amint anyagilag nem fogok tartozni neki. Jó eséjjel végleges szakítás lesz ebből, s csak a törvényi kötelessegeim betartása. 

S mikor olyanok küldenek el kiknek kötelességük foglalkozni veled, rájösz akiknek elvileg fontos kellene, hogy legyél nekik semmit sem jelentesz. S eljön sz idő  mikor felteszed a kérdést!

Ilyen életet akarsz?
Ilyen emberekkel akarod körülvenni mahad?
Nem lenne jobb egyedül? Ès esetleg beleugrani az ismeretlenbe? 
Mit veszthetnél?
2 hozzászólás
Vakamikor a jövőben.
Sokak szerimt a pontosan beosztott  másodpercről másodoer betervezett beosztás a jó. Érer én miétt jó ez. De a saját tapasztakatom az  hogy ilyen terveket a legkissebb változó feldönti. 

Rugalmas tervezéssel meg már az a gondom akkor miért nem ott a pillanatban dönt az ember a vége így is úgy is az lesz a terv változni fog!

A nem tervezés meg lustává tesz! Mert a "majd holnap megteszem" mondat könnyen bekúszik bármíly erős akaratú is az ember!

Hát így valódi dilema meiket válassza az ember. Utóbbi évben annyira meg kellett szorítanom magam, hogy rádó helyett is könyv olvasás volt a menü.  A tévé luxus, s be kell valkanom ha ennivalóban nem segít a csalátom, s pár ember akkor. Komoly megszorításokat kellet volna bevezetni! Hogy érsd! 1700 az évekbelieket! 
Igen! 
Tudom akkor mit ettek, mikor nem volt mit enni, vagy kevés volt a pénz!

Te miként tervezed meg az életed? 
Vagy miért nem szereted megtervezni az életed?
Szólj hozzá elsőként!
Újjászüketés művészete!
Hát nekem már sok életem volt, sokszor már csak rutinból veszem észre, hogy épp most születetik meg az új énem. Persze ez a gyengébb helyzetekre igaz.
 
De az első pár újjászültetésnél sokan összetévesztik a haldoklás kezdetét az új élettel.  Mert amikor fellángol a lelked s telivagy energiával az nem újjászülezés! Csak felszabadultak az energiáid. De ha ez nem csak egy energiakitörés, akkor szenvedni fogsz! Nem is keveset! 
S mikor remegsz, félsz, rettegsz kibirod e, vagy mi lessz ennek a vége. De tudod már nincs hátraút. Na akkor születszik meg lelkedben az új főnix! Persze nekem is nannak erősebb újjászületéseim időnként. De már tudom mikor milyen erős. A legerősebbekknél még én is rettrgek félek! Ez szerintem dosem fog megváltozni!

Neked szoktak külön életeid lenni időről időre?  
Vagy esetleg félsz, hogy a lelked fönixe elhanvaszt teljesen?
Szólj hozzá elsőként!
Mai napom...
Hát mai napom munkával telt a változatosság kedvéért, a nemsokára kezdek hozzá a kenyér, készítéshez. Istenem! De imádom a házi kenyeret! Már nem veszek bolti kenyeret. Most kezdek kisérketezni miként tudom még táplálóbbá s változatossá! 

Vannak ötleteid miként lehet házi kenyeret finomabbá, táplálóbbá tenni?
Szólj hozzá elsőként!
Néha így néha úgy!
Nem semmi, hogy mennyire tudja az embert feszíteni egy két ember emléke. Méha alig birom kibírni hiányát, néha meg vannak  amikor magával ragad az emléke s beszélni szeretnék vele. Mert annyira vidámmá tesz az emlék. De persze vannak hibák is miket alig bírom ki, hogy ne gyűlöljem magam miatta egész nap.

Neked szoktak ilyen érzéseid kenni?
szerkesztve
4 hozzászólás
Humm!
Iszenem! Néha annyira jó meglátni egy két inteligensebb nőt! Teljesen más a kisugárzásuk, s távolról is észre lehet őket venni!  Kedvencem mikor tudatosan öltöznek a fétisüknek megfekelően! :) 

Te is szoktál, ilyen emberekel találkozni? 
2 hozzászólás
Egy kis jövőterhelés!
Sokat gondolkodtam, azon mit kellene mostanában tennem, hosszú távon.  S a sok gondolkodásból az let a végeredmény, hogy a létminimumot létrehozni, minimális internet  egy internet képes telefon. S stabil számlák és egy nagyobb vésztarzalék.  Csak ekkor léphetek tovább. Persze barátokra is kell tartalékot félrezenni!

Te mit tervezel anyagilgag a következő pár évben?
1 hozzászólás
Kenyér
Mostanában jómagam csinálom a kenyeret így olcsóbb s tàplálóbb is!  Már több mint egy hónapja ezt csinálom, de nagyon hajlamos a morzsálódásra! Sütőben sütöm és kézzel dagasztom fél órát, a egy órát kelesztem! 

Van vakakinek ötlete mi lehet a gond? 
1 hozzászólás
Amikor a kevés is túl sok!
Nem akarta én túl sokat. Csak egy " nem perverz szexuális éketet egy nővel ki szeret"! De eljött az idő, mikor be kellet lássam ennek túl sok az ára! Nem akartam homofób életet élni! S mindenkin bosszútálni ki megsérti az érzéseimet!  Még akkor is ha nem tett semmit! Átéltem magam is rengetegszer. Sok esetben az is elég volt erre, hogy látott valaki!

Elmentem egy nőhöz, kivel megbeszéltem, hogy az elejétől rajta lesz a felcsatolhatója. A lábát kényeztettem amíg ő feküdt egysze felült mosolyogva ráhúzott a felcsatolhatójára  egyenesen be a szánma! Nézte kicsit miként szopom. Hátradőlt s azt vettem észre, a tarkómra tett lábai teljesen ráhúznak, s a felcsatolható a torkomban van! Időnként felengedett levegőt kagni. Meglepetésemre ahogy telt az idő egyre jobban élvezem! Felfektetett egy masszázsasztalra s a fenekemmel kezdett foglalkozni. A végén bennem hagyott egy vibrátort. Egy kis enyhe cbt után. A farkammalt kényeztette s akkor mentem el mikor ő akarta! Sem előbb sem később! Magyon élveztem minden percét!

Eltávozóban nem bírtam ki el kellet mennem egy szexshopba.  Nagyon szégyenlősen válogattam! Nem is vettem semmit! 
De mikor elmentem nagyon meggyűlöltem magam! Nem lehettek ennyire gyáva s szánalmas! 
Visszamentem! A nő csodálkozott. Mondtam neki,  aki magát nem tudja irányítani az ne iránítson senki mást se! Válasz csak az volt Így van! 
Vetteem kettő nagy tapadós dildót.
S elfelemenett már éretem, valami nagyon megváltozott belül bennem! Örülök, hogy mehtettem!

Hátbígy tettem meg én az első tudatos lépést a feszültségem oldására. Számolva a következményekkel. Még azzlal is, hogy elveszthetem mi a legfontosabb számomra!

Neked voltak hasonló vákasztási helyzeteid? 
Ha nem értesz egyet velem akkor miért?
1 hozzászólás
Halottak napi mehemlékezés.
Családban gyakori vita a apámmal, hogy nem járok temetőbe! Röviden, nagy sértésnek tartom, hogy a nygyszüleimre temettette az anyámat! Két évig tartott míg nem akartam ez miatt tenni valamit vele! S most sem tudok jó szívvel kimenni annyira  zavar ez! Inkább másképp emlékezek meg rólla. De arról nem lehet vele beszelni, hogy ő milyen volt és mit tenne most például! S mi lenne ha most élne.  Én arra emlékezek meg mit jelent nekem nem csak a jóra de a roszra is. Ettől volt ő aki! Egyébként ....... átvert a halálakor! Megkért valamire s ezzet kihasznalva hátbatámadott. Megértem azokat kik nem tudnak fizikus tárgyak nélkül megemlékezni valakire. De nekem az a sír csak egy hatalmas hátbarámadásra, sértésre és zsugoriságra enlékeztet. Nem jó érzés kimenni oda! 
Igen bolond vagyok! Vannak elveim! S ő naponta megsérti azokat kicsit vagy nagyon! Elfogafom, hogy az apám! Csak ez miatt tűröm el körülötzem, s azt amit művel! Nem kellene, nem egy ambertől hallottam már! De túl jó a szivem. S még nem estem át az idegen státuszba vele. De napról napra közelebb tartok ehez. 

Mindenesetre, azért kilegyek ha ennyire akarja. Érezze jól magát! Ha neki ennyire fontos neki.

Te mikémt emlékezel meg a meghalt szeretzeidről?
6 hozzászólás
Kipróbálni vagy sem?
Nem túl egyszerű a vágyak tengerében eligazodni. De talán a próbáld ki hizzáálás az igazi. Legalább is ezt a megoldást látom járhatónak, más utat nem ismerek. Lehet van de nem lehet sok. Persze azért a lelki terhet is figyelembe kelket venni neken, meik okoz nahyobb lelki terhet a kipróbálás vagy az ha nem próbálja ki az ember. Néha nagyon megkönnyebültem mikor elősször egy nagy félelmemmel szembesültem. Vagy olyan dologgal mivel tíz évig is kínoztak. Például mikor elősször kényeztettem a lábát egy lánynak s csodálkoztam mennyire izgató tud lenni! Főleg mikor a számban volt a lába s úgy néztünk egymás szemébe. És jöt a kérdése szoptam em már? Mondam nem! Most fogsz! Hát mire észbekaptam már a szám előtt volt a felcsatolhatója! S tettem mit kér. Nem is tehettem volna jobban így utólag visszagondolva. Idővel ez egy nagy segítség volt az életem stabilizálásában. 

Te mit gondolsz? Mitől félünk azt próbáljuk ki?
1 hozzászólás
Véleményem a téli időzónáról!
A téllel semmi gondom, csak azal, hogy 4 órakkor már sötétedik! Útálom!!!!!! Inkább lenne reggel hosszabban sötét. A cégeknél így is úgy is világítani kell. Érthetetlen számomra kinek s minek jó ez!

Te mit gondolsz erről?
Szólj hozzá elsőként!
Ne dönts a másik helyett!
Hú, ez aztán igazán kemény dió volt számomra! Mindig másik után helyeztem magam! Én nem érek annyit, csak problémát okoznék neki. Nem tudna szetetni. És sorolhatnám nagyon sokáig! 
Sajnos csak mostanában tudok túlépni ezen. Elfogadni, hogy nem én döntöm el, mit akar a másik. 

Igen! 
Gyerekori sérülés! 
Az lett belémnevelve semmit sem tudok! Semmire sem vagyok képes! Én csak kárt okozok! Satöbbi!
 
Egy szerecsétlen elvileg kínos esett billentet ki engem ebből huszonévesen!
Egy teszkóban mondták nekem, ha válaszolok két kérdésre kapok két parfümöt.  Persze akkor úgy mentem bele tuti leégetem magam, mert nem tudok vákaszolni, mert nem tudok semmit! 
Persze nagyob a számba rágta a a választ a lány! És nem értette én miért vagyok annyira vidám! Meg is kérdezte! De mondta ne válaszoljak! De akkor a felhők fölött voltam! Rájöttem, nem vagyok olyan buta mit gondolom magamról! Sosen fogok vele találkozni! Megmentette az életem! Sosem fogom tudni neki megköszönni!

Meked az okoz gondot, hogy engedd a másiknak  ő döntse el mit akar? És meg tudd kérdezni tőlle itélkezés nélkül?
Szólj hozzá elsőként!
Nem az számít mit mondanak! Hanem ki mondja!
Na ez már nagyon kezd rutinná válni, az életemben. Legalább tíz évet szenvedtem, mire el tudtam engedni! 
Nem arra fgyelek, amit körülöttem tesz, mond mindenki! Hanem arra, ki az? A szemembe néz e? Egyántalán bele bír e nézni? És a mondantója, tette visszavonhatatlanul felém irányul e! Nehéz idők voltak mikor ezt tanultam! De sikerült! Ha bárki akar valakitől valamit, legyen azvpozitív vagy negatív szerintem alap, hogy egyenesen a szemébe is el tudja mondani. 
Kemény dolgok ezek, de egy barát szerintem itt kezdődik.  S ha haragszik rám valaki az is! Elém mer álni s hajlandó logikus "normális hangvételű" vitát levezetni!

Te mit gondolsz erről?
2 hozzászólás
Mikor, sétálok! :)
Jó időbe telt mire megszoktam, hogy ne csak banbuljak előrre séta közben! De mára természetes s imádom! A hét elején pl: kettő fehér galamb repült el felettem!  Máskor meg egy vója körözve kereste zsákmányát! Rendszerint jó kedvre derít!

Te szoktad figyelni a környezetedet ha mész valamerre?
szerkesztve
1 hozzászólás
Hát nincs más, sportolni kell!
Hát úgy látszik, nagyon sürgősen vennem kell egy sportfelszerelést főkánt futócipőt! Mert bakancsban futni nagyon nem lesz jó! Egy ideje már tudom, átlendültem abba a körforgásba hol azért vagyok fáradt, mert túl sokat pihenek! Voltam benne ismerem, de anyagilag nem engedhettem meg ilyen luxusokat, hogy minőségi futócipő! Mert a lábam minden mást tönkretesz! Max 3 hónap alatt! Tudom! Menjek ez orzopédhoz! De sajnos az is pénzbe kerül, vagy várok a soromra egy évet!  Ez van remélem e havi ketetbe belefér a cipő nagyon kellene. De ha nem akkor másokat fogok rendezni. Néha szenvedni kell! Sokat, hosszan! Nem gond, hozzá vagyok szokva! Mostanában az utolsó időszak a legmegterhelőbb számomra. Fura egy dolognak tartom! Régebben ez nem volt ennyire nehéz!

-Szoktál rendszeresen sportolni? Milyen napi rendszeres testmozgást végzel?
-Elkezdenéd? Milyen rendszeres sportra lenne stükséged?
Szólj hozzá elsőként!
Légy hálás ellenségeidnek! Ők tesznek erősssé!
Ez a mondás nagyon igaz, borzasztóan lelki sérült s szorongó, zárkózott gyerek voltam. A főbb okokat most nem említem, legyen elég annyi hat évnyi kitaszítás miatt miatt tizen négy éves koromra köszönni sem bírzam egy lánynak. A feszültségeim miatt akármennyire volzott is a lány. Persze ez egész oktatási rendszerben végigkisért! Még a hozzám legközelebbi gyerekek is azt álították buzi vagyok több alkalommal magam hallottan! De szerencse akkorra már volt annyi eszem   hogy visszahúzódva csedmen maradjak, mondjanak mit akarnak!  És huszonkét éves koromban mikor egy nő felajánlotta kedvesen, hogy megdugna akkor beleegyeztem! Nem dönthettem volna akkor jobban! Persze ez a sérülés akkor még nem oldódott fel. Ahoz kellet még pár hasonló találkozó néha profikkal. De idővel segített feloldani a sérüléseimet. S egy ilyen alkalmat sem bánok! Minden nő akivel hasonlóképp voltam, valamivel segített kirángatni engem egy hatalmas szakadékból! És idővel megtanultam,  ha ezért valaki utálni akar csak tegye! Én érzem, élem, választom az életem és döntöm el ez most, jó e nekem vagy sem!  Nem vokt könnyű régen! Ma sem az szerintem! Csak hozzászoktam a lelki fájdalomhoz! De szerintem ez a felnőtség eggyik alapillére. Válalod érzéseid még ha az fájdalmas is abban a pillanatban!

Te miképp látod a dolgot? Voltak veled hasonló esetek? 
Szólj hozzá elsőként!
Szivárgó sötétség - On Sai
Kifejezetten élezem ezt a sorozatot. Bár at első könyvet olvasom. S aranypötyös  így nem erotikus témájú. De élvezetes. Ski fi, imádom az univerzumot! Emberiség két faj a olszlott  az emberekre s a mentátokra. Részlezesen kidolgozva a minden részlezet.  

Neked mik a kedvenc könyvsorozataid?
Szólj hozzá elsőként!
Ahhh megint hidegfront!
Útálom az őszt! Igazá ból a hidegfrontot de az ősz csak abból ál! Teljesen tönkretesz s csak aludni szeretnèk vagy küzdök ellene, hogy ne tegyem! Ez visszamaradt abból a három évnyi szenvedésből! Bárcsak tudnék valami megoldást rá! Valószínűsítem, volt akkor valami agyi sérülésem. Ez van. Remélem ezzel nagyon egyedül vagyok. Sokkal jobban szeretném ha a gerincem fájna ekkor. Na mindegy is renélem minden jól fog alakulni. S ideje kilépnem a konfortzónámból! 

Te szereted az őszt?
1 hozzászólás
Enged el! Ha nem tér vissza sosrm volt a tied!
Ezen mondás kipróbálására egy nagyon kemény időszak kényszerített rá! Ébredéstől elalvásig szenvedtem, három évig! Nagyon hálás vagyok  azoknak, akik ezen időszakban elkisértek s segítettek! Legyen az szakember, vagy sem! 

De a későbbiekben is töbször kellet alkalmaznom. Főlleg akkor, mikor a feszültség az elveszítésétől már korlatozott,  legyen ez lelkidolog, fizikai kapcsolat vagy valami fizikai dolog pl: személy, telefon, tv stb. 

S a legtöbb esetben mindig visszakaotam! És sokkal jobb formában! Amikor meg nem hálás voltam mert elkisért az életem egy részén!

Te tapasztaltad már ezt az életedben?
Szólj hozzá elsőként!
Régi és új kedvencek!
Két kedvec dolgom volt gyerekoromban. Az eggyik az, hogy kinn a réten fekszem a fűben, s akár egyész napot eltölthettem a felhőket nézve, a másik meg mikor othon feküdtem ki valamire s néztem este a csillagokat. Imádtam!  Moszanában a könyveket szerettem meg! Nagyon! 
Egyész nap képes vagyok olvasni! Komoly! Több alkalommal túlléptem az egy egyszerre olvasott idővel a 12 órát! Igeen volt, hogy egy pihi után folytattam tovább! :-)

Neked mik a régi s a moszani kedvenceid?
2 hozzászólás

123
Beköltöznél Eropolisba?
Elfelejtetted a jelszavad?
Információ
A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ.
Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.