Segítség Eropolis használatához

itt vagy: Eropolis > Belváros > Forum

Ha elfelejtetted a jelszavad...
Ha még nem vagy tag...

Témagazda:




Segítség Eropolis használatához
Sziasztok!

Az utóbbi időben Eropolison rengeteg fejlesztés történt, és már hónapok óta nem tapasztalom, hogy a fórumban új ötletek jelennének meg. Úgy tűnik, a jelentősebb kéréseink vagy teljesültek, vagy folyamatban vannak, de akadt köztük olyan is, amely elől elzárkóztak az üzemeltetők valamilyen oknál fogva. Annak nem látom értelmét, hogy a megvalósult fejlesztések fikázására működtessek egy fórumot.

A fentiek figyelembevételével az „Ötletek az üzemeltetőknek, hogy milyen fejlesztéseknek örülnénk” témát lezárom.

Az új favorizált téma: „segítség Eropolis használatához” lesz.

Az utóbbi idők hozzászólásaiból számomra az derült ki, hogy nagyobb igény lehet segítségnyújtásra Eropolis egyes részeinek a használatához… Ha valaki szükségét érzi, itt kérdezhet. Ha tudunk segíthetünk egymásnak, ha nem, akkor besegítenek az üzemeltetők :)

Azért ha valakinek mégis akad valamilyen sziporkázó fejlesztési ötlete, ne fogja vissza magát :) Nyugodtan azt is ide írhatja. Ha hasznos lehet a közösség számára, és nem lerágott csont, a fejlesztők akár figyelembe is vehetik a munkájuk során – de erre természetesen a továbbiakban sincs semmi garancia :)


Hozzászólnál? Gyere és regisztrálj!
bujacsaj#12382014-04-08 23:27:19
Válasz a(z) 1235. üzenetre:
"*Leveled sikeresen landolt a címzett postafiókjában! Dőlj hátra, és várd a választ!
Addig nézz körül a Vágyakban, vagy sétálj a Negyedekben!"*

Ez a hiba kipipálva! ;)
bujacsaj#12372014-04-08 23:08:38
Válasz a(z) 1236. üzenetre: Köszönjük! :)
Kitartást a munkálatokhoz!
orpheo#12362014-04-08 22:55:55
az örömpolgárságokat két napra meghosszabbítottuk, és bekapcsoltuk a korlátlan levelezést a problémák miatt. egyelőre dolgozunk a megoldáson, de még nem látjuk a biztos fényt az alagút végén. :/
orpheo#12352014-04-08 20:56:57
Válasz a(z) 1232. üzenetre:
a levelezés hiba javítva, most már mennie kell.
orpheo#12342014-04-08 20:55:32
A(z) #1234 hozzászólást a hozzászóló vonta vissza.
orpheo#12332014-04-08 20:53:10
A(z) #1233 hozzászólást a hozzászóló vonta vissza.
bujacsaj#12322014-04-08 20:34:29
Válasz a(z) 1231. üzenetre:

Erre gondolsz?
"*Leveled küldésekor technikai probléma lépett fel.

A hiba oka: Mivel még nem hitelesítetted magad, nem küldhetsz levelet, csak bíróknak és moderátoroknak!.

Elgépelted a címzett azonosítóját?
Ha nem vagy Örömpolgár vagy bíró, csak a rendszeren belül küldhetsz leveleket.*"

Igen, gondolom ez is egy hiba, amit javítanak (ma?) Dél óta próbálok választ írni, eddig 4 alkalommal próbáltam meg, de mindig ezt dobta fel levél elküldése után.. 

Betudom a mai nap karbantartásának...  :P

Gondolom az üzemeltető ad majd néhány bónusz napot, minden örömpolgárnak(?) - a türelmünket megköszönve! ;)

Addig is SZUUUUSZÁÁÁÁ :D
zsuzsu-#12312014-04-08 20:28:13
Válasz a(z) 1229. üzenetre: A kapacitásproblémák miatt üzeni a rendszer, hogy nincs levelezési jogosultságom???????????????????????
liezon#12302014-04-08 19:08:52
Válasz a(z) 1229. üzenetre:
Hello! A levelezés még mindig nem működik és a keresés sem működik rendesen :( az oldal lefagy és nem töltődik be... mikorra várható hogy helyreállnak a dolgok?
orpheo#12292014-04-08 18:54:16
Válasz a(z) 1228. üzenetre:
nem tette tönkre. viszont kapacitás-problémáink vannak, azokon igyekszünk segíteni, úgyhogy most hangoljuk a rendszert, hogy stabil maradhasson.
zsuzsu-#12282014-04-08 16:59:13
Válasz a(z) 1227. üzenetre: A délelőtti rendszer-karbantartás úgy tűnik tönkretette a levelező rendszert is, és a chat-et is...

Légy egy kis türelemmel, az üzemeltetők gőzerővel dolgoznak a javításokon!
fincsipopsi#12272014-04-08 16:20:05
sziasztok,segitség kéne,hitelesitettem a telefonomat csiliárd éve örömpolgár vagyok,mégsem tudok üzenetet küldeni a hitelesités miatt,pedig az már megtörtént :-(
orpheo#12262014-04-08 15:38:16
mindenkitől elnézést kérünk, folyamatosan dolgozunk a hibák elhárításán.
bujacsaj#12252014-04-08 13:20:06
Válasz a(z) 1221. üzenetre: :D
Most aztán jól megijesztetted az "oldalt" :D

Elég régi tagja vagy eropolisnak ahhoz, hogy az sms-küldése ismeretes legyen számodra, akkor is megoldottad az örömpolgárságot... (ha akarod) megoldod most is, de neked szerintem kényelmesen vergődni a semmin is...
orpheo#12242014-04-08 13:04:42
a fórum hiba kijavítva, a sebességen még dolgozunk. türelmet kérünk, nagyon nagy frissítés volt, a hibákat idő kijavítani.
zsuzsu-#12232014-04-08 09:25:53
Válasz a(z) 1221. üzenetre: Nem hiszem, hogy az oldal azon az egy előfizetésen fog tönkremenni, amit Te befizetnél... *Viszont TE nem fogod élvezni az örömpolgárság adta előnyöket... és ezzel szerintem TE fogsz rosszabbul járni...*  :napersze:  :cigi: 
... mint tudjuk, mi nem jótékonyságból fizetünk az oldal számára, amikor örömpolgárságot vásárolunk, hanem szeretjük élvezni az általa nyújtott előnyöket...  :*  :P  :vigyor:  :vigyor: 
missdaisy#12222014-04-08 08:13:12
Válasz a(z) 1221. üzenetre:

Van telefonod? Biztos. Azt nem tudom, hogy okos-e, mármint a telefonod, de Te most nem viselkedsz okosan. Kötözködsz és az értetlenet játszod, noha szerintem tökéletesen érted.

Régen csak emeltdíjas SMS-ben lehetett perkálni a pénz Erónak. Mégis voltak örömpolgárok. 
Régen csak egy vacak és alig működő javas alapú chat-je volt, mégis beszélgettek itt az emberek.
Régen még szarabb volt a szerver, állandóan befagyott az oldal, mégsem pártoltak el innen.
Régen nem volt ennyi fejlesztés, mégis találtak itt partnert, akár tartósat is, barátokat, beszélgetőtársakat.
Régen Orpheo egy szaros mobilnettel kódolta az oldalt.

No, akkor emeld fel a popsid az elégedetlenség pamlagáról, tolj egy emeltdíjas SMS-t, és légy kissé türelemmel.

A sültgalamb ma sem repül ;)
peti29bp#12212014-04-08 07:45:00
Válasz a(z) 1217. üzenetre:

Igazán értelmes és kimerítő válasz. 
De ha az oldalnak nem kell a pénz akkor nem fogok előfizetni. 
bujacsaj#12202014-04-07 19:47:57
Válasz a(z) 1219. üzenetre: :D 
Mi itt körülírjuk, szinte már rajzoljuk is, pedig láthatóan elég 1 szó is :D
zsuzsu-#12192014-04-07 18:28:15
Válasz a(z) 1217. üzenetre:  :o  :vigyor:  :vigyor:  :vigyor: 
bujacsaj#12182014-04-07 15:54:07
Válasz a(z) 1217. üzenetre: 
nemes egyszerűséggel :)
missdaisy#12172014-04-07 15:30:30
Válasz a(z) 1209. üzenetre:

Majd. 
bujacsaj#12162014-04-07 00:38:04
Üzemeltetőktől kérdezem: 
Miért nem látható egy olyan adatlap tetején (+ a kis névjegyen sem!) az a kis ikon, ami a privizést jelölné? :o 

(...most csak egy ilyet tudok biztosan... de lehet, hogy van több is)

Köszi a választ :)
morgocska55#12152014-04-05 10:46:22
Válasz a(z) 1212. üzenetre:
Senki nem mondta, hogy nem tudsz olvasni, de most bebizonyítottad, hogy az értő olvasás problémát jelent.
Ez egy fórum ahol egymásnak segítünk és hívjuk fel a figyelmet egy-egy jó akcióra.
A fő oldalon pedig az oldal üzemeltetői írják ki ha valami új akció van vagy esetleg ha valami probléma adódott.
Nem itt kellene hőbörögni azzal aki segítséget ad Neked.
zsuzsu-#12142014-04-05 10:33:36
Válasz a(z) 1212. üzenetre:
Ez egy fórum, a fórumokat az örömpolgárok hozzák létre, én is az vagyok. Mint írtam a bevezető szövegben: "Ha valaki szükségét érzi, itt kérdezhet. Ha tudunk segíthetünk egymásnak, ha nem, akkor besegítenek az üzemeltetők :)"

Ha visszaolvasol a fórumban, láthatod, hogy amiben tudjuk, segítjük egymást. Neked is elmondta a kérdésre a választ Bujacsaj, tehát a segítséget megkaptad. A hiba elhárítása pedig nem eropolis polgárságának a feladata, hanem az üzemeltetőké, és meggyőződésem hogy ők dolgoznak is rajta gőzerővel, hiszen a saját érdekük is.

A két egyforma posztod egyikét töröltem, gondolom véletlen küldted el egymás után.
bujacsaj#12132014-04-05 09:00:53
Válasz a(z) 1211. üzenetre:  :napersze: 
"Reméljük a technikai problémát sikerül megoldanunk, és a közeljövőben ismét lehet majd bankkártyával igénybe venni a kiemelt szolgáltatásainkat! *A változásokról mindenkit tájékoztatni fogunk.*"

Ha megtanultál (volna) olvasni és értelmezni is az olvasottakat, akkor nem kérdeznéd meg 2-3 alkalommal azt, amire a választ egy jósnő tudná megmondani.
Számomra (és szerintem sok más tag van így ezzel) nyilvánvaló, hogy dolgoznak a hiba elhárításán. *Ha megoldják a problémát akkor írnak róla egy körlevelet, hogy az összes taghoz eljusson a jó hír, miszerint a bankkártyás fizetés ismét használható.*

Remélem ez elegendő segítség számodra! Addig is várj türelmesen! ;) 
peti29bp#12122014-04-05 07:58:38
Válasz a(z) 1210. üzenetre:
Megtanítottak engem olvasni és értelmezni a mondatokat
"Segítség Eropolis használatához"
Ha itt kapok segítséget akkor ide írok ez a fórum témája. 
De ezek szerint nem kapok segítséget 
peti29bp#12112014-04-05 07:58:11
A(z) #1211 hozzászólást egy arra jogosult személy letiltotta.
morgocska55#12102014-04-04 12:23:53
Válasz a(z) 1209. üzenetre:Ezt nem itt kellene megkérdezni, ez egy fórum.
Bal oldalon ahol van egy kis konzol, zöld színű ami a hiba bejelentő, talán ha oda írsz választ kapsz.
DE a főoldalon olvashatod, hogy amint a technikai probléma elhárul értesítenek bennünket, hogy ismét lehet netes fizetés is.
peti29bp#12092014-04-04 06:55:41
Na még 1x megkérdezném

Mikor fog működni a paypal fizetés?
zsuzsu-#12082014-04-03 12:50:30
Mostanában voltak akciók, és priviztem többször is ezalatt az idő alatt. *Az akciókról az értesítés privi alatt az elején jött egyszer, és többször nem bombázták vele a beszélgetést... *

Létezik, hogy kérésem meghallgatásra talált, vagy véletlen???  :o  :napersze:  :rejtely:  :rejtely:  :rejtely: 

*Ha nem véletlen, akkor KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!*  <3 
zsuzsu-#12072014-04-01 14:11:02
Válasz a(z) 1204. üzenetre: Igen - de a CCleaneres takarítás mindenképpen jót tenne a gépednek (nem egy bonyolult dolog, és nem is helyigényes)
peti29bp#12062014-04-01 06:41:20
Mikor fog működni a paypal fizetés?
bujacsaj#12052014-03-30 20:57:46
Úgy látom, hogy Neked volt igazad Zsu! :)
kisluku55#12042014-03-30 20:41:05
Zsuzsu szia Alegnagyobb baj az hogya négy online, reklám, hangok, privi mellet nincsenek azok a kis kockák pld amivel a reklámokat törölheted, a képeim nincsennek volt 6db  a bélyegképem nincsen fent. Tehát a Firefox helyett a  crome ? Tisztelettel kisluku55 
bujacsaj#12032014-03-30 13:25:24
Válasz a(z) 1202. üzenetre: Lehet, hogy ez is olyan jelenség, mint az, hogy másnak a szobák listájában olvasható a "Fiúk tere" nekem pedig csak a "Lányok utcája" :) 
Én is Chrome párti vagyok, de néha csinál ez is érdekes dolgokat :)
Nekem amúgy a fehér betű is jó lila háttérrel, amennyit használom ... :)
zsuzsu-#12022014-03-30 12:31:01
Válasz a(z) 1201. üzenetre: Lehet hogy igazad van, de én úgy tapasztaltam, hogy normál esetben a lila háttérrel egészen jól olvasható a fehér betű. amikor megváltozik a megjelenés struktúrája a hibás működés miatt, akkor szokott olvashatatlanná válni... firefoxban én is sokat szenvedek a flashplayar miatt... a privi ablak sem jelenik meg rendesen miatta időnként... olyankor szoktam böngészőt váltani. Érdekes módon a chrome-val minden tökéletesen megy...
bujacsaj#12012014-03-30 09:56:43
Válasz a(z) 1198. üzenetre:  :rejtely: 
Szerintem a CCleaneres takarítás jó dolog, de nem változtatja át a betűk fehér színét (pl. feketére... ami olvashatóbbá tenné a lila háttéren a szöveget) amire Kisluku55 kért megoldást. 
Ezt leginkább az oldal szerkesztő/i, dizájnere/i tudná/k orvosolni. :)
bujacsaj#12002014-03-30 09:47:03
Válasz a(z) 1199. üzenetre:
"Sajnos a bankkártyás fizetés ideiglenesen nem működik Eropolisban, ezért mindenkinek, aki örömpolgárságot vagy frisshús kredit feltöltést szeretne vásárolni, *az emelt díjas SMS-t vagy a lényegesen olcsóbb csekkes befizetést ajánljuk*."
zsuzsu-#11992014-03-30 07:07:45
Ma, és holnap kedvezmény az örömpolgárság fizetésre: "ha 30-án vagy 31-én töltesz fel örömpolgárságot, az most 20 %-kal tovább fog tartani, azaz:

30 nap helyett 36 napig
70 nap helyett 84 napig
150 nap helyett 180 napig"

Tegnap viszont azt olvashattuk az otthonban, hogy problémák vannak a bankkártyás fizetési lehetőséggel...

*Jóóóóó lenne tudni, hogy akkor most mivel is lehet a kedvezményes fizetést megejteni???*
zsuzsu-#11982014-03-29 23:58:30
Válasz a(z) 1197. üzenetre: Szia! Valószínű, hogy a flashplayeredbe beragadt valami... Ajánlanék egy CCleaneres takarítást. Ha nincs a gépeden, innen ingyenesen letöltheted:  !link:http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/ccleaner2.html 
kisluku55#11972014-03-29 20:40:43
tiszteletem. Kisluku55 vagyok. A bal oldalon lévö konzolon semmit nem látni. Teljesen fehér szinben lehet látni a betüket, szinte olvashatatlan Tudnának -e segiteni ezen a problémámon. Köszönöm elöre is szép estét. 
bujacsaj#11962014-03-27 15:14:50
Köszönet!

Ma azért, hogy nem kaptam külön -olvasás nélkül törölhetetlen- körlevelet is arról, amit a hírekben is olvashatunk! :*

http://www.eropolis.hu/erotika-szex/?hir=NSEf_3eeecdc
bujacsaj#11952014-03-19 14:01:29
Válasz a(z) 1194. üzenetre: ;) 

A lényeg, hogy megvan a válasz is :)
missdaisy#11942014-03-19 13:53:00
Válasz a(z) 1193. üzenetre:

Bocsásson meg. Először feltettem a kérdést. Utána kaptam Öntől választ. Ezt követően használtam a fórum keresőjét.

Nem szokásom olyat megkérdezni, amit biztonsággal tudok. Azt kérdezem meg, amit nem tudok, vagy nem vagyok biztos benne. 

Ilyen esetben meg nem szégyen kérdezni.

Mégegyszer köszönöm szives válaszát. Mert azt követően gondoltam a kereső használatára.

Üdvözlettel.
MD
bujacsaj#11932014-03-19 09:52:36
Válasz a(z) 1192. üzenetre: :D

Mégis feltetted a kérdést :D
missdaisy#11922014-03-19 09:49:43
Válasz a(z) 1189. üzenetre:

Nem kellett sokáig kutatnom. Beírtam a fórum keresőjébe a *regisztráció* szót.
bujacsaj#11912014-03-19 09:43:31
Válasz a(z) 1190. üzenetre:
Szívesen :)
missdaisy#11902014-03-19 09:41:34
Válasz a(z) 1189. üzenetre:

Köszönöm.
bujacsaj#11892014-03-19 09:31:36
Válasz a(z) 1188. üzenetre: :)

Erre pontos választ olvashatsz több korábbi bejegyzésben is ;)

Íme az egyik.. (csak, hogy ne kelljen sokáig kutatnod)

"szexmaster
#807 (2013-11-16 23:02:02) 
Válasz a(z) 802. üzenetre:

Fejből írom, tehát lehet, hogy nem pontosak az adataim.

Az automatikus törlés szabályai:

1. Aki kizárólag a regisztráció napján lép be, azt 1 hét eltelte után, a következő heti automatikus karbantartásnál törli a rendszer, természetesen előtte kap erről egy levelet.

2. ha valaki legalább 1 hete nem lépett be, az a következő heti automatikus karbantartáskor kap 1 levelet, ezt hetente megismétli a rendszer 2 hónapig.

3. Ha valaki 3 hónapja nem lépett be, az valószínűleg éppen nem keres senkit, így az adatlapjának a megjelenését automatikusan átállítja a rendszer olyan állapotúra, hogy nem keres senkit. Így már jó néhány listában meg sem fog jelenni, természetesen meg lehet találni az adatlapját.

4. Ha valaki már 6 hónapja nem lépett be, az egy figyelmeztető levelet kap, majd ha akkor sem lép be, akkor a rendszer törli.

5. Ha valaki örömpolgár, amíg le nem jár, nem töröljük.

Sok portál egyáltalán nem törli az inaktív tagokat, itt bevált ez a 6 hónapos határidő, még így is előfordul néha, hogy keresnek automatikusan törölt adatlapokat, a figyelmeztető levelek ellenére.

Időről-időre valaki felveti ezt a kérdést. nincs tervben az, hogy ezen változtassunk. Ha változna valami, akkor sem csökkentenénk az inaktivitás időtartamát."
missdaisy#11882014-03-19 08:18:42
Válasz a(z) 1183. üzenetre:

Vajon mennyi lehet az az idő, amennyi inaktivitás után a rendszer törli a felhasználót? Ezt leginkább a moderátoroktól kérdezném ...
bujacsaj#11872014-03-18 20:33:43
Válasz a(z) 1186. üzenetre: :)

Katt a linkre akkor látod te is, hogy:
 
"*Regisztrációm végleges törlése*" ;)
zsuzsu-#11862014-03-18 20:29:55
Válasz a(z) 1185. üzenetre: szerintem ez azonnalos törlés
bujacsaj#11852014-03-18 19:59:52
Válasz a(z) 1184. üzenetre: :)

Igen, erről szól a link amit adtam neki :)
zsuzsu-#11842014-03-18 18:49:55
Válasz a(z) 1182. üzenetre: saját adatlap - adatlap módosítás - (legfelül) regisztráció törlése
bujacsaj#11832014-03-18 17:59:28
Válasz a(z) 1182. üzenetre: 

Szia! :)

http://www.eropolis.hu/otthon/ontorles/
Ha nem lépsz be többet, a rendszer egy idő után megteszi helyetted ;)
szepszin#11822014-03-18 17:15:59
Sziaszto,
hogyam lehet törölni a reglapomat? Túl sok kamu van itten és elég lett ebből...
Köszönöm elöre a sgítséget
zsuzsu-#11812014-03-16 00:48:17
Válasz a(z) 1180. üzenetre: Az enyém sem megy... nem a te készülékedben van a hiba... én már bejelentettem a konzolon lévő hiba-bejelentőben... te is tedd azt, szerintem (zöld bogárka)

Míg megjavítják, addig pedig levelezz, használd ki a hétvégi korlátlan levélküldési lehetőséget... levél chat :) jobb, mint a semmi :) (adtam hozzá 1 bizalom pontot, hogy élhess a lehetőséggel)
titoklakat#11802014-03-15 23:54:20
nem megy a privim és hülyevagyokbeállítani
zsuzsu-#11792014-03-15 21:23:33
*Olvastátok?*

Érdemes gyorsan Bizalmi Index (B.I.) pontokat gyűjteni, mert a 15-16-i hétvégén mindenki, aki legalább 1 BI-vel rendelkezik, korlátlanul igénybe veheti a levelezést.

[1-60] [61-120] [121-180] [181-240] [241-300] [301-360] [361-420] [421-480] [481-540] [541-600] [601-660] [661-720] [721-780] [781-840] [841-900] [901-960] [961-1020] [1021-1080] [1081-1140] [1141-1200] [1201-1260] [1261-1320] [1321-1358]



Ajánlott szobák
#bdsm_szoba2630BDSM - extrém szexualitás
Ajánlott szobák
#biszex_szoba78111Biszexuális vagy, be kell lépned!
Ajánlott szobák
#maszti_szoba1220Eropolis hivatalos maszti szobája

#centrum_szoba310Belvárosi szexmentes csevegő
Ajánlott szobák
#homo_szoba4730Meleg férfiak egymás között

#zso06100wc-d lennék Dunántúli bi/meleg pervi ffiak
Ajánlott szobák
#hetero_szoba3640Heteroszexuális vadászterület, meleg és biszex mentes övezet.

#utazzunk55100Sofőröm-készséges segítőm
Ajánlott szobák
#profi_csajok910Türelmi zónás csajok várnak

#profi_pasik300Türelmi zónás pasik várnak
Ajánlott szobák
#transz_szoba1930Transzszexuális csevegő








A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ. Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.