Az első alkalom - Nem úgy alakult ahogy terveztem
Történeteim nem időrendet követnek, mivel vannak történetek amik nagyobb benyomással voltak rám, így ezeket hamarabb osztom meg veletek.
34 lehettem, amikor már közel 12 év férfikalandon voltam már túl. Sok mindennel találkoztam, és főleg aktív oldalt erősítettem. Szeretem ha hosszasan szopnak, de azért én is meg kostoltam a párom finom nedvét, sőt a kis rózsaszínű seggeket is kifejezetten szerettem nyalogatni. Túl voltam már sok mindenen, és bár tudom hogy sok mindent lehetne még próbálni de egy valami egy ideje motoszkált bennem, hiányzott valami, igazából szűznek éreztem magam mivel addig még csak én dugtam.
Pár éve Szegeden voltam, hangulatos város, pár napot töltöttem ott, közben leveleésbe kerültem egy pasival. Kicsit idősebb volt, de nem zavart, mivel jól írt, és jó volt vee beszélni. Abban maradtunk, hogy délután felmegyek hozzá, és egy kicsit összegebajodunk. Akkor már túl voltunk az alapbeszélgetéseken, tudta, hogy mit szeretek és hogy mire vágyok, mondta hogy meg tudja nekem adni, és én biztosítottam, hogy én is odaadó leszek, igazából nem tisztáztuk pontosan, de egy közös orált egyeztettünk le kezdésnek.
Pontosan érkeztem, tiszta voltam, de azért zuhannyal indítottam, addig ő is levetkőzött és törölközőben várt a szobában. Magas 190 cm-es pasi vagyok, izmos nemvékony fajta. A pasi kisebb volt, 175 cm körül, de szikár kiállása volt. Kellemesen szőrös volt, de a farka csupasz, Lapos has, vékony testalkat, és bár elmondása szerint elmúlt 60 , 50nek nézett ki. Jó volt rá nézni, és amikor kijöttem a fürdőből egyből merevedni kezdett a farkam. Tettszett neki és közelebb lépett hozzám, erősen magához szorított megfogta a nyakam magához hozta a fejem és megcsókolt, nagyon érzéki volt. Kis borosta volt rajta de ez jól is esett a csók közben. Farkam a hasánál mereven állt, közben a fenekem markolta és elindult a keze a farkam felé. Hamar megtalálta, simogatta, húzogatta ameddig csókolóztunk, majd elém térdelt és elkezdett szopni. Nagyon idilli volt, jól esett nagyon, a fejét simogattam, ő pedig a golyoimat markolászta és óvatosan a fenekem nyílását kezdte el keresni az ujjaival. Az egyik lábam felraktam az ágyra így szabaddá vált a kezének az út. annak ellenére hogy fenoman szopott, az ujja mégis fájdalmasan csúszott be a fenekembe, fel is szisszentem de hagytam neki. Én akkor már rég nem szexeltem, így nem kellett nekem sok hamar elmentem, és ő csak szívta belőlem a gecit, amikor befejezte kihúzta az ujját belőlem. Akkor eszméltem fel hogy milyen mélyen bennem volt.
Pihi következett, mivel én nem voltam harcra fogható, mondta hogy mielőtt belekezdünk szeretne meg maszírozni. Nagyon jól esett a fejajánlás, egy ilyen szopás után meg kifejezetten. Olajat hozott, nem is keveset, a hátam olajozta be és a fenekem, kent a farkamra és a zacsimra is. Lassan masszírozott kt kézzel, hason feküdtem és azon tűnődtem, hogy ez milyen jó. a keze néha a zacsimra tévedt néha a fenekem nyilasa felé. Nem ellenkeztem erogén zónáim, így kifejezetten jól esett a fenekem masszírozása. Lassan beledugta az egyik kisujját, majd benne hagyta, közben a másik kezével masszírozott, kihúzta majd megint, utána egy kicsit nagyobb ujja következett. Izgi volt. Mondta, hogy ő is szokta magát néha ujjazni, nagyon jó, főleg ha az ember el tud lazulni, így megpróbáltam lazább lenni. Azt vettem észre hogy a farkam el kezd merevedni, az érzéki masszírozástól. De egy idő után éreztem, hogy az ujja már nem teljesen komfortos nekem. "Ok, innentől már kicsit fáj" - " Várj akkor csinálom máshogy", Elkezdte puszilgatni a fenekem, majd kicsit felhúzta a derekam, és belenyalt a fenekembe. "Ez csikis.. :) " el mosolyodtam, de kicsit kinyomtam a popsim neki hogy jobban bele tudjon nyalni, jobban esett mindaz ujjazás, és így én is tudtam magam simogatni kicsit. A farkam is olajos lett így elég volt csak simogatnom, és merevvé vált. egy idő után furcsa érzés kapott el, a fenekem olyan volt mintha lucskos lenne, mintha folyna belőle valami, diszkomfortos volt egy kicsit de nem volt rossz, szóvá tettem neki, erre azt mondta, hogy azért van van mert kitágultam, de ne izguljak ez jó, sőt kell is. " Mire kell?" - "Hát arra hogy ne fájjon amikor megduglak" Ekkor esett le hogy ez nem egy prosztata masszás, hanem a dugás előkészítése, visszakozni akartam, és a hasam leraktam az ágyra, bezártam a nyitott kaput, de mintha csak erre várt volna, ráült a combjaimra és a fenekem vájatába helyezte a farkát. Ekkor vettem csak észre hogy ő már kőkemény. "Tudom, hogy szűz vagy, de tudom hogy kívánod, ha ellenkezel akkor csak jobban fog fájni" Ekkor széthúzta a fenekem és az olajos tág lyukam felé kezdte el tolni a farkát. ellenkeztem,, de nem löktem el magamról, egyszerűen csak jelezni akartam neki, hogy szerintem hagyjuk abba, de nem tágított. "Leszoptalak, minden egyes cseppet lenyeltem, és ódaadó voltam, te eddig nem tettél semmit, ha viszonozni szeretnéd akkor engedj be. Tudom hogy te is akarod." - Pár másodpercig gondolkoztam, de közben már ujjazni kezdete ujra a lyukamat. Igazából jól esett, és kívántam is, így úgy döntöttem, hogy megadom magam, úgy éreztem hogy " tartozom neki"... A Vállamra rakta a kezeit, rám nehezedett, és elkezdte belém tolni a farkát, de elakadt, nem ment be. elkezdett feszíteni, fájt nagyon, a fájdalomtól fel fel szisszentem. " O, ájj, ne menj tovább, ez fáj, kérlek vedd ki..." Olyan volt mint mintha parazst égettek volna bennem, attól tartottam hogy a fenekem szétreped, szinte láttam a szemem előtt, ahogy reped az ánuszom, de csak pár másodpercet várt és tolta tovább. Minden egyes millimáter kínszenvedés volt. Igazából csk pár másodperc volt az egész de én egy örökkévalóságnak éltem meg. Majd hirtelen megszűnt a fájdalom, a makk átjutott a gáton és bennem volt. Meg könnyebbültem, de akkor elkezdet mozogni bennem. Nem éreztem magamban mélyen, de éreztem hogy bennem van. Ekkor kihúzta, és szinte cuppant a seggem. "Told fel a feneked"- szólt rám, és az utasítás már nem kérés formájában érkezett. Látszott rajta, hogy egy másik lemez forog benne most, dugni akar, de nagyon, nem csak kicsit maszatolni a fenekemben. Én engedelmeskedem neki, valahogy még mindig a "tartozás" volt bennem. ezt mondogattam magamnak, ennyivel tartozom neki... Kitoltam a fenekem és belenyomott egy adag olajat, kicsit csípett, gondolom az apró sebek miatt, de nem várt sokat, mögém térdelt, és egyből belém nyomta, most könnyedén ment belém, arra gondoltam hogy lehet, hogy alapból így kellett volna, és lehet, hogy erre mondta hogy így jobban fog fájni. De nem volt sok időm agyalni, mert hirtelen megéreztem magamban a farkát. Leírhatatlan érzés volt. Nagy vastag farkat éreztem magamban, ami kitölti a fenekem. Egy forró kemény de mégis rugalmas testet. elkezdett bennem mozogni, és a mozgássa elkezdte ingerelni a prostatám. tisztába voltam a jelentőségével, de most először éreztem meg. a farkam merevedni kezdett, és elkezdtem élvezni.
"Helyes, látom érted miről szól ez. " -Ekkor már ujra egy hullámhosszon voltunk, kihúzta belőlem, a hátamra fektetett és felhúzta a lábaimat, a derekam alá rutinosan árnát helyezett és a fenekemhez térdelt ekkor láttam meg először a farkát. Vastag volt és hosszú, de ami leginkább meglepett, hogy nem vett fel gumit. "Te végig így dugtál? Gumi nélkül?" - " Te is gumi nélkül szopattál meg" - majd belém nyomta a farkát. Nem tudtam ellenkezni, a farkam állt, a fenekem meg lucskos volt, elkezdte markolni és verni a farkam. Izzadt és egyre gyorsabb lett, Éreztem hogy lassan el fogok menni újra, és átadtam magam az érzésnek. Megmarkoltam a lepedőt, és a saját hasamra élveztem, de ekkor már szinte gyertya pózban voltam a kéjtől. Kivette belőlem a farkát és a szám elé rakta és bele nyomta, ekkor elélvezett és az arcomra űritette a meleg gecijét. Kicsit szoptam neki, de uj íze volt. Keveredett benne a fenekem a vérem és a geci íze is. Kinyúltam, csak lihegtem, lucskos tág fenékkel, amiből csurgott ki az olaj, a hasamról elkezdett lefolyni a saját gecim, az arcom és a hajam pedig vele volt tele.
Nem gondoltam volna hogy egyszer ez is bekövetkezik. "Jól bírtad, ügyes voltál, általában sírnak akiket először dugok meg, én is sírtam, 14 éves voltam" - kezdett bele az ürge. " Szeretek elvenni szüzességet, tudtam hogy aktív vagy, és ezt szeretem a legjobban. Egy aktívból alá rendeltet csinálni. Innen nincs vissza út. Innentől mindig vágyni fogy arra hogy újra megdugjalak. De az a legjobb... " - és csak folytatta, és mesélte a különböző történeteit, amikor házas pasikat megrontott, amikor fiatal srácokkal volt, és amikor előszőr érezte úgy hogy a hamvas férfi seggek megdugása milyen csillapíthatatlan vágyat tudnak kialakítani benne.
Igaza lett, azóta is vágyok rá. Bár aktív maradtam főleg, de ha úgy adódik, és a partner is olyan, akkor nem vetem el az alá rendeltebb szerepet. Azóta is vágyok egy igazi öltönyös idősebb férfira, aki a magáévá tesz és odaadó szeretője lehetek.
Az, hogy mi volt utána illetve hogy mik voltak előtte, az majd kiderül a folytatásban.
(A kép csak illusztrálja a történetet, de így történt.... )