Soha többé

itt vagy: Eropolis > Belváros > Blog > pandora > 47

Ha elfelejtetted a jelszavad...
Ha még nem vagy tag...
Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt?

pandora blogja


Krampuszok
Még az elején, a kezdeti szárnypróbálgatásaim alatt itt, egy éjjel privire hívott valaki. Pimasz volt, érdeklődő, kritikus, és lendületes. 12 órán át cseteltünk. Aztán heteken át minden nap... Még nem jött el a találkozás ideje, de a mindennapi hosszú beszélgetésekkel próbált visszatartani másoktól... Egyszer azt mondta:

- Összekoszolnak a krampuszok.

Rég nevettem akkorát! :D Krampusz alatt mindenkit értett, aki nem ő.
Soha még ilyen érdekes embert nem ismertem...hosszú és bonyolult, se-veled-se-nélküled történet lett, utazás egy hullámvasúton. Amióta itt vagyok, párszor megfordult velem a világ. 
Már nincs itt, de visszavonhatatlanul elindított egy úton, ahol megismerkedhetek egy bővebb önmagammal.

Történetek és gondolatok rólam, néha róla, néha a krampuszokról, néha meg bármi másról. ;)
« előző bejegyzés^ összes bejegyzés ^következő bejegyzés »
Soha többé
#47 2018-06-06 20:44:29
Ezt a mondatkezdetet gyakran használja az ember 6 éves kora alatt, az oviban. A gyerekek amikor azt akarják érzékeltetni hogy most hűde komolyan és nagyon... :) erre szókaratéban alkalmasnak tűnik a "mindig" és a "soha". Persze aztán 5 perc múlva már se mindig se soha nincsen... olyankor még igen rugalmasan gondolkodik az ember. ;)

Egy felnőtt szájából már másképpen hangzik mindez. Ez a két szó lassan de módszeresen építgeti a börtön falait, amit az emberek többsége maga köré épít. Hopp, egy korlát ide, egy oda, arra sem és arra sem...míg bezárul. Azt hiszi a fal védi a világ ellen, közben pedig a saját börtönébe záródik be, hogy aztán felháborodottan rázza két ököllel a rácsokat. És a spirál végén ott vigyorog a magány. (És nem, a magány ellen nem használnak a csakszexésmássemmi típusú kalandok, csak elmélyítik azt.)

Ezen gondolkodtam, míg leveleket törölgettem. 

Ha jól számolom, ez életemben a hetedik sohatöbbé, ahol egy bármilyen olyan kapcsolat ér így véget, ami egykor fontos volt. Ebből 3 esetben a halál szakított el minket egymástól, azon nincs mit filozófálni, szar dolog elfogadni de nincs választás. 

Életem első sohatöbbé élménye az volt, amikor még gyerekkoromban kaptam egy kismacskát. Tündéri kis állat volt, kedves, hízelgő kis szőrpamacs. Aztán elkezdett nem enni, csak gubbasztani. Estére alig állt a lábán és én könyörögtem a szüleimnek, vigyük el a kórházba. Akkor jártam először éjszakai buszon...és bevittük a kórházba, adtak neki pár vitamin injekciót, és azt mondták mást nem tehetnek. Én egész éjjel az ölemben tartogattam és beszéltem hozzá. Ha félek, mindig sokat beszélek. Aztán egyszercsak nem mozdult többé. És belém mart az elkeseredés, hogy nem tehetek semmit, és elveszítettem. Szörnyű érzés volt, meg sem tudtam szólalni, nem tudtam felfogni.

Felnőttként két számomra fontos ember halt meg hirtelen módon. Nem tudtam tőlük elbúcsúzni. Csak álltam hülyén mindkét temetésen, és azt vártam, majd megjelenik a kedvenc vicces gatyájában, hátulról befogja a szemem és azt mondja hihi, vicc volt. De sajnos valóság volt. :( És semmit sem tehettem, csak kullogtam az események után.

Milyen ember lehet az, aki ezeket a szörnyű érzéseket szándékosan akarja megélni, vagy mással megéletni? Mi lehet rosszabb a sohatöbbé típusú veszteségeknél?! Mi lehet akkora dolog hogy élve eltemessünk valakit akit nem lenne muszáj?

Amíg nem regisztráltam az eróra, más módját nem is ismertem ennek a sohatöbbé típusú elválásnak. Teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaki képes, vagy akar magában élve eltemetni olyasvalakit, aki közel áll hozzá. A közel lehet bárhogyan, szellemi, testi, érzelmi síkon. Mind közel lehet. Mennyire konzisztens az ember a korábbi saját magával, amikor ezt reálisnak érzi? 

Ahogyan már a Ghosting című posztomban írtam, ha készítünk egy metszetet egy adott időpillanatban az egyén körüli világról, akkor találunk benne nagyon kevés számára vonzó embert, néhány taszítót, és irgalmatlanul sok közömböset. Ezért valahogy úgy éreztem egész életemben, hogy óriási pazarlás eldobni olyat, ami nem tartozik abba a hegynyi közömbös masszába. Gyűjtöttem a kincseket, hiszen nagyon kevés lehet belőlük. A barátaim mindig is a barátaim maradtak, az exeim barátaimmá, kedves ismerőseimmé avanzsáltak át, de aki egyszer kiemelkedett a tömegből, az soha nem esett oda vissza. Ha valakit szeretek, az mitől múlna el? Legfeljebb változik, alakul, másik bugyorba kerül. Persze, van olyan hogy akár évekig nem úgy alakul az életünk hogy találkozunk, de évek múltán is ugyanazzal az örömmel öleljük meg egymást. És időről időre valamelyikünk felbukkan hogy egy jót beszélgessünk. Kedvelem az ilyen beszélgetéseket, mert nagyon őszinték. Ki mással lehetne az ember őszinte, mint azzal, akivel már minden lehetséges bűn oda-vissza elkövetődött, minden lehetséges negatív következmény megvalósult, és mégis itt vagyunk és örülünk egymásnak?! :) Hát ez a totális kötetlenség, nulla képmutatás, tét nélkül.

Családtagokat leszámítva összesen három közeli ismerőstől búcsúztam temetésen. Magamban azt próbáltam felidézni, vajon mindent elmondtam-e nekik amit szerettem volna, vajon mindent megtettem-e amit tehettem hogy örömöt vigyek az életükbe - amíg lehetett. Próbáltam felidézni az utolsó beszélgetésünket (a sors fintora, szinte soha nem tudja az ember akkor és ott hogy utolsó), az utolsó mosolyt, az utolsó érintést. Mindig jutottak eszembe dolgok, ami elmaradt...és gombóc nőtt a torkomban, megérintett az igazságtalanság, a veszteség. A halál kegyetlen, nagyon kegyetlen, tényleg sohatöbbé...csapó vége és nincs apelláta.

Aztán itt az erón kellett megélnem először élő emberrel a sohatöbbét. Mit mondjak...furcsa volt. Természetellenes, éssszerűtlen, hamis. Azóta is az. Nem, nem fogunk összefutni és egy kávé mellett elbeszélgetni akár évek múlva hogy na mi van veled, mi történt azóta, nem köszönünk egymásnak mint az ismerősök. :) Hanem sohatöbbé, és pont. Mint az oviban. De nem egy felsőbb hatalom döntött így, hanem önzés, ostobaság.

Minden sohatöbbének van könyvnyi története.
De szerintem soknak ugyanaz a gyökere. Birtoklási vágy. Szerintem pedig senki nem birtokolhat senkit. Miféle szeretet az, aki ki tudja dobni a másikat mint egy szemetet, ha nem teljesíti az önző feltételeit?! Mielőtt félreértés lenne, az természetes hogy mindenkinek vannak elvárásai és minimum szint ami az ő boldogságához kell. Ha ez nem teljesült, bizonyos relációk kizártak, partnernek alkalmatlan. De (sajnos vagy szerencsére?) ettől a szeretet nem változik. Én is volt hogy átraktam valakit a szívemben egy másik bugyorba, mert néhány vele járó tulajdonságot én nem akartam volna beépíteni az életembe. De nem a kukába hajítottam!!! :) Az őszinte szeretettel a másik semmissé tétele biztosan nem fér össze. Kár is lenne érte, évek múlva ezek a legérdekesebb találkozások, a legtutibb barátságok, évtizedeken ívelnek át és mindent túlélnek. Szerencsére van belőlük pár, és örülök nekik.

Hosszú az egó útja amíg elér oda hogy elfogad és nem toporzékolva zsarol és követel hogy aztán sértődötten eloldaloghasson, mint anno az oviban. Szerintem a legtöbben azért nem jutnak el igazi magasságokba, mert a nagy önvédelemben rég befalazták magukat, hamis elvekkel, kényszeres ideológiákkal, soha meg nem valósuló ábrándokkal, kudarcokból épült gyávasággal, és a börtöneikből és kényszereikből többé már nem menekülhetnek. Nem repülhet az akinek a sérült egója vasgolyóként húzza a szárnyát és úgy kezdi hogy visszaüt. 

Másik dimenzióban vagyunk. A komfortzónán belül és kívül. És aki nem mer kimenni az odabenn marad, önmagával.

Mindig nehéz ez, szomorú dolog felnőttként eltáncolni az ismerős és gyerekes sohatöbbé rituálét, szerintem totál abnormális dolog. Mindig természetellenes úgy viszonyulni egy élő emberhez mintha meghalt volna. Sőt...még úgyabban. Mintha nem is élt volna. Nekem ez bizarr. Nem dől össze tőle a világ, de azok közé a dolgok közé sorolom, amiket eltörölnék egy lazább és boldogabb világban, a sorbanállással és a kréta csikorgásával együtt. :)

Hát legyen. Egy kezemen (egy ujjamon :) ) meg tudom számolni hányszor tettem ilyet. Végül kitöröltem a leveleit, az üzeneteit, telefonszámát, mindent ami volt... üres a lap. 

Hát kalandra fel, ideje sokkal de sokkal vidámabb dolgokkal teleírni. ;) :D


!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/a91f17420180606204429.jpg

24 hozzászólás |

Hozzászólások

pandora#47#23 2018-06-14 20:50:02
#treeal: 
Igen, te vagy itt talán az egyetlen, aki tudod hogy mennyire tud nekem fájni egy-egy sohatöbbé. Még sírni is láttál. :( 
Soha nem hiába. ;) 
treeal#47#22 2018-06-14 19:58:45
Hm... Nem tudom, ki az, akiről szó van, és azt sem, mikor, mi okból (mi UTÁN, mi MIATT) és mikor történt, de beszéltünk ilyesmiről azon a hideg téli estén. (kérdés: hiába minden szó - vagy éppen hogy nemhiába? :-D ) 
pandora#47#21 2018-06-12 01:32:13
#lelekbuvar: 
Nemcsak érdekes, de több igazság van az írásodban mint gondolnád. ;)
lelekbuvar#47#20 2018-06-12 01:16:55
Nem feltétlenül lesz igazam, de talán érdekes lehet.  :) 

Kérdés, hogy az ilyen fajta sohatöbbé esetén volt-e előtte bármi is igazán. Ami tényleg örök, az mindig is az volt, és az is lesz mindig is. Lehet, hogy a soha nem csak a jövőre, hanem a múltra is vonatkozik... Soha nem volt igazi a "kapcsolat". Illúzió lehetett. Az, hogy az illúzióért ki a "felelős", talán nem is fontos.
Lehet csak az fáj inkább neked, hogy "tévedtél" és félreismertél valakit, nem a sohatöbbé. Inkább örülj neki, ha így történt.

És akkor a másik oldala a dolognak...

Azt "mondta" az illető, hogy sohatöbbé, és te ezt el is hitted. Írtál is egy posztot róla. Emberek vagyunk, esendők és feltehetőleg van még mit tanulnunk. Kinek többet, kinek kevesebbet. Attól még, hogy a másik nem úgy viselkedik, ahogy szerintünk kellene, még nem feltétlenül van vele baj. Elhiszem, hogy fáj, de lehet csak idő kell neki.

Nem tudom mikor történt ez és mennyi idő telt el azóta, de Pandorához képest ez a poszt nekem most valahogy elhamarkodottnak tűnik. Pandora tökéletes, mindent jól tud, soha nem téved, amatőr emberi érzésekbe nem bonyolódik.  :) Persze ez csak az én illúzióm. Ha mégsem így van, az az én egyéni szoc. problémám.  :) 
Röviden, a Pandora életműbe ez nekem valahogy nem illik bele. Persze tökéletes az írás, mint mindig, de Pandorához nem illik. Vagy Pandora maga az illúzió és mi földi halandók most láthattunk meg valamennyit a Pandora mögötti igazi nőből? Ha igen, akkor örvendezünk vala.  :) 
pandora#47#19 2018-06-11 23:23:31
#csizmaskandur: 
Nagyon jól látod a dolgot, mint mindig.
Az utolsó bekezdés minden szava ül. Köszönöm hogy vannak akik pontosan azt értik, amit gondolok. :) <3 
pandora#47#18 2018-06-11 23:20:23
#megindito: 
Ez nagyon igaz, pont ahogy leírtad. Sajnos.
csizmaskandur#47#17 2018-06-11 19:23:21
Kérem tisztelettel, itt most egy kicsit összekeveredtek a dolgok! :D 

Két-három dolgot látok itt vegyesen, mint a jó tavaszi salátában... :)

Mert kérem szépen, itt van a *szeretet*. Az egy olyan dolog - már az *ösztönös* szeretni tudás -, hogy fakad vele születettként, majd nevelődik jó családi környezetben és érlelődik felnőtt korban (erre nagyon jók a minőségi, de béklyó nélküli emberi kapcsolatok). Igen... sajnos ha mindez nem ösztönösen fakad, nem is lesz működőképes az adott személyben! :)

Másik salátakomponens meg ugye, az *önzés*! No most itt hosszú filozofálgatásba kezdhetnék, hogy miképp viszonyulhat egymáshoz az önzés és a szeretet... De nem tenném... :) Talán az fogalmazható meg általánosságban, hogyha egy ember a saját önzősége túl tudja lépni a másik szeretését, akkor az egész veszett fejsze vagy róka (kinek mi az ízlése)... :D De mindenképp elmondható, hogy az önző sohasem szeretett, mert aki szeret az nem felejt! S nem helyezi magát a másik elé! :) Vélhetően a szeretni tudáshoz szükséges egy bizonyos fokú *önzetlenség*! :) Most persze majd jönnek a realisták, hogy "hőőő, hát hóóó" meg, hogy a "szeretet el tud múlni, azaz múlandó"! Ááááááá, dehogy! :) Azok akik igazán tudnak szeretni, azokból sohasem! :) Persze itt a margóra odaírnám, hogy természetesen a szerető ember sem szeret mindenkit! :) Mondjuk sokkal empatikusabb, mint mások, sokkal megértőbb, mint sokat... :) De a szeretni tudóknak is kell a másikkal való harmónia, érzelmi és lelki azonosság! :)

No és dekorációnak salátánk tetején ott vannak a *falak*, amit említesz, mint harmadlagos összetevő. Azt hiszem itt általánosan megfogalmazható, hogy ez a dolog nem a szeretettől (hiányától) vagy az önzéstől alakul ki alapvetően... Inkább a társadalomban kialakult emberi kapcsolatok rovására írnám... Bűnös ebben az elidegenedés, az eltávolodás, az erkölcsi minimálnormák megszűnése, a társadalmi kivagyiság (köszi fogyasztási és rétegződési rendszer), de épp ide sorolnám a technokrata világuk valóságvesztését is ("Számítógép! Jó reggelt!")...

*Sohatöbbé?!* Jól mondod! Egy dolog örök érvényű csak a "sohatöbbében", s az a jó öreg kaszás!!! :D
No én a "jó öregre", csak nevetve nézek rá! Megvárom, amíg meghal! :D :D :D
(Forrás - tudom tetszeni fog Neked és Esthernek, ha még nem olvastátok volna - Heltai Jenő: A halál és az orvos c. novellája! :)
Itt:
http://jazsoli.blogspot.com/2014/01/heltai-jeno-halal-es-az-orvos.html )
Szóval ott meg tényleg érvényes a sohatöbbé! De ez más, mint a másik "sohatöbbé"... Az egyik a visszavonhatatlanságból adódik, a másik önzésből, butaságból, sértődöttségből, hülyeségből! Az elsőnél Téged foszt meg a sors, a másodiknál az a hülye fosztja meg magát Tőled! Nagy különbség! A második egyébként is felejtős, mert HA IGAZÁN tartalmas (szeretet, önzetlenség, összetartozás) lett volna, akkor nem záródhatna egy "durcás" sohatöbbével! :)
megindito#47#16 2018-06-11 06:48:21
Hat csak a jatszmazasbol elkaszalt jatszmat mar nem lehet megnyerni. Persze van, amikor az a cel, hogy bucsuzoul lehessen a masikba nekifutasbol meg egy nagyon rugni, es arra ez jo lehet.
Egyebkent van egy olyan elkepzeles is, hogy az ilyen sohatobbe kuponokbol is csak korlatozott keszletekkel rendelkezunk, es ahogy hasznaljuk ezeket, ugy halunk meg aprankent mi magunk is.
pandora#47#15 2018-06-09 12:13:28
#megindito: 
És van amikor nem te döntesz a sohatöbbéről. Mint a halál esetén. Ott csak elszenveded, és nincs választásod.
Szerintem az üt a legnagyobbat az emberen. És ha ezt dacból követik el, az szándékos gonoszság, játszma.

aareesz#47#14 2018-06-09 10:05:45
#megindito: 
Kiegészíteném a dacból, haragból jövő sohatöbbé-vel, ami önbecsapás, és rendszerint ilyenkor csinál hülyét magából az ember. (Az is aki egyébként nem biztos, hogy alapból az.) Talán aztán jön a te második verziód. A talánt azért írtam, mert nem visszafordíthatatlan dolgokban is érezheti ezt valaki.(A dacból elkövetett sohatöbbé-t.)
megindito#47#13 2018-06-09 07:59:09
Van a tudatos dontesen alapulo sohatobbe, es van az, amikor egyszercsak tudassa valik benned az, ami amugy mar a vilag resze, megtortent, csak benned meg nem tudatosult elotte.
Az elso sem semmi, de a masodik fajta, az tud nagyon utni. Olyankor ha a leveleket torlod, lenyegeben az emlekeket torlod, de azok mar olyanok, mint a test a halal utan, elettelen valamik. Van, aki megtartja, mint ahogy a temetobe is kijarnak az emberek neha.

pandora#47#12 2018-06-08 22:44:58
#aareesz: 
Az eredmény szempontjából ez eléggé mindegy. :D

aareesz#47#11 2018-06-08 22:38:05
#pandora: 
Ne hagyd!
De lehet, hogy aki keresztbe tesz, nem is akar ártani, csak nem kedveznek a körülmények.
pandora#47#10 2018-06-08 22:27:07
#aareesz: 
Hát ez az hogy én is!!! :D :D :D 
Csak néha keresztbe tesznek. :napersze: :vigyor: 
pandora#47#9 2018-06-08 22:22:58
#amerikai-pite: 
Valóban, nem ezek az ember pozitív emlékei... :( de ilyeneknek is kell lennie hogy meg tudjuk becsülni a pozitívakat. ;)
aareesz#47#8 2018-06-08 22:22:21
#pandora: 
Minden út a pokolba vezet. De amíg odaérek én jól akarom érezni magamat. :D 
amerikai-pite#47#7 2018-06-08 21:29:02
értem, nem az a rész szomorú, amikor bezárod előtte az ajtót, hanem ami azelőtt történt
pandora#47#6 2018-06-08 01:28:31
#amerikai-pite: 
Amikor én mondom, akkor én is úgy teszek. De ritkán mondom, nagyon-nagyon ritkán. Engem valahogy elszomorít amikor egy ajtó befalazódik, még akkor is, ha a pokolba vezetett... ;) 

amerikai-pite#47#5 2018-06-07 22:57:12
én gyakran mondom, hogy soha többé, és úgy is teszek
stormborn#47#4 2018-06-07 22:37:11
Ráérsz chatre? :)
pandora#47#3 2018-06-07 17:34:17
#aareesz: 

Azok nem igazi sohatöbbék, mert aztán mégiscsak megtörténnek. :)

Az igazi sohatöbbé az nem esetleg, talán, valószínűleg, többnyire... 
Az igazi sohatöbbé az, ami tényleg soha többé. Éppen ezért hasonlítottam a halálhoz, mint legvalódibb sohatöbbéhez, mert ijesztő és komoly dolog, és nagyon rossz ha csak vagdalkoznak, nagyot mondanak vele. Hiszen ha az egyik fél csak nagyot akar mondani, de a másik komolyan gondolja, akkor nagyon ki lehet vele akasztani a másikat. :(
Nagy szavakkal vagdalkozni általában is kényes dolog.
aareesz#47#2 2018-06-07 15:14:04
Nekem nem emberek kapcsán jön elő a "soha többé" hanem események miatt.
Soha többé...
nem leszek szerelmes
nem csinálok magamból hülyét
nem hagyom, hogy azt csináljanak belőlem
stb.
Aztán többnyire ezt sikerül elérni, de van akivel meg soha.
nincs kép
bigboy72#47#1 2018-06-07 09:16:37
Lehet, hogy feleslegesen optimista vagyok -ezen a téren-, de egy dalszöveg részlete jutott eszembe, miszerint:
"... emberemlékezet óta
búcsúval nem ért véget még a szerelem..."

Egyébként pedig köszönöm/köszönjük az írást, érdemes volt elolvasni!  :) 


Ajánlott szobák
#bdsm_szoba3280BDSM - extrém szexualitás
Ajánlott szobák
#biszex_szoba104120Biszexuális vagy, be kell lépned!

#perverzgreti210perverzek
Ajánlott szobák
#centrum_szoba500Belvárosi szexmentes csevegő

#maszti_szoba420Eropolis hivatalos maszti szobája
Ajánlott szobák
#homo_szoba5040Meleg férfiak egymás között
Ajánlott szobák
#hetero_szoba4780Heteroszexuális vadászterület, meleg és biszex mentes övezet.
Ajánlott szobák
#profi_csajok710Türelmi zónás csajok várnak

#profi_pasik100Türelmi zónás pasik várnak
Ajánlott szobák
#transz_szoba3040Transzszexuális csevegő








A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ. Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.